A nephilimek földjén nem volt túl rózsás a helyzet. Mindenki jelen volt Clark termében, kivétel Keatit. Scarlett rohant hozzám és a nyakamba ugrott, Leiftant viszont kevésbé érte kellemes fogadtatás, ugyanis barátnőm, egy szép kis nyaklevessel indított.
-Áú! – jajdult fel hallkan a fiú. -Ezt meg miért kaptam?
-Majd később elmagyarázom, most nem érünk rá erre! – próbált kitérni a válasz elől a lány.
-Valld csak be, te élvezed, ha kínozhatsz! Arra bezzeg volt időd, hogy lekeverj egyet! – duzzogott Leif.
-Még szép, már előre kitervelt volt! – kacsintott barátnőm, ezt követve a többiek felé sétáltunk. A többiekbe a gárdavezérek tartoztak és Sheila. Ott volt Ezarel, Nevra, Valkyon és Miiko is. Mindenki. Szép kis kupaktanács... – gondoltam.
-Örülök, hogy látlak! – mosolygott rám Sheila. -Lenne mit megbeszélnünk, ha itt végeztünk Leiftan! Ez rád is vonatkozik – tette hozzá, miután láthatta bamba arckifejezésem. Legalább nem közösítenek ki, ez már egy jó jel. Remélem Keati megússza épp bőrrel! Ebben a pillanatban elég volt csak rágondolnom és már jelen is volt. Láncra verve, mint egy kutya.
-Elég! Ez kegyetlenség! Azt hiszik ezzel a bánásmóddal jobbak itt bárkinél? Maguk rosszabbak nála! Sőt egyenesen undorítóak! – mindenki meredt szemekkel bámult rám. Keati teljesen elfehéredett, Scarlett pedig azt hittem ott helyben esik össze. Nem most kéne fitogtatnia a színészi tehetségét, igazán segíthetne! Most, hogyan mászok ki a csávából?
-Tudom, hogy ez egy hirtelen kitörés volt velem is megesik, de ezt nem kellett volna! – világosított fel a fejemben. Mintha én nem tudnám! Ezzel sokat segített... igazán.
-Te csak egy egyszerű halandó vagy! Te akarod megmondani nekünk, hogy helyesen cselekszünk-e? – állt fel dühösen Clark. Hangja bezengte az egész helységet. Dühös volt. Rám volt dühös, amitől borsódzott a hátam. Ezt most elintézted Alexis! Miért nem tudtad befogni? Mit képzeltél, hogy csak úgy osztod itt az észt? Hát most aztán, megszívhatod! – vívtam belső harcot önmagammal.
- Sajnálom én csak...
-Nem! Ne haragudj, hogy ezt mondom Clark, de ő nem csak egy ember! – kelt védelmemre Leiftan.
-Ugyan már! Mit tudhatsz te, amit én nem? Azt mondtam, hogy vigyázz rá és óvd őt, de nem hittem volna, hogy ennyire beleéled magad a feladatodba Leiftan! Annyira, hogy még tőlem is védelmezed! – teljesen belepirultam a férfi szavaiba, de Leiftan csak lehajtotta a fejét és a gondolataiba meredt.
-Hidd el nem tudhatsz mindent! Birtokolja az angyal érintésének képességét! – nézett fel határozottan Clark szemeibe a fiú. Clark megmerevedett. Szóra nyitotta volna a száját, de egy árva hang sem jött ki rajta.
-Azt hiszem uram eltértünk a tárgytól! – törte meg a csendet az egyik fickó.
-Khm... valóban! – köszörülte meg a torkát Clark, ezzel észhez térítve magát.
-Ez nem éppen így van! – szólalt meg most először Nevra.
-Hogy érted ezt? – érdeklődte az angyalszárnyú uralkodó.
-Megmentette az életemet – jelentette ki a vámpír.
-Eleve azt nem értem, hogy hogyan nyiffanhatott ki, ha már amúgy is halott? – mormolta az orra alatt Keati, öhm... elég jól hallhatóan. Miért nem tud csendben maradni?
-Szóval elismered Keati, hogy megölted őt, majd te... – nézett rám még mindig hitetlenkedve. -Visszahoztad őt az életbe?
-Így történt – válaszolt unottan a lány. Ez nem jó taktika, sőt ez egyenesen rossz! Hagyja már abba!
-Sajnálom, de meg kell hozzam a döntésemet! Nem szívesen teszem, de meg kell büntesselek!
-Milyen büntetést szánsz nekem? – fürkészte a lány a férfi tekintetét.
-Száműzést. Ezennel száműzlek téged a földre Keati.
-Hogyan? – kétségbeesett hangja szíven ütött. Én is ezt kérdeztem... magamban. Mi a franc? -Hiszen nem is ismeri az emberek világát! – suttogtam magam elé. -Nem teheti ezt vele!
-Ami pedig téged illet, veled van egy kis megbeszélni valóm! – szánta nekem a mondatát. Még mit nem! Nem fogok én veled tárgyalni az is biztos! Száműzd magadat a Földre utánam, ha tárgyalni akarsz te aljas! Mert egy biztos megyek Keati utánad! Nem maradok itt, mert a barátnőmnek szüksége van rám. Clark átjárót nyitott a földre, amin Keati áthaladt, én pedig abban a pillanatban utána ugrottam, mielőtt bezárult volna a kapu. Remek helyen kötöttünk ki. Pontosan ráestem az úttest kellős közepén. Az autók dudáltak, mire felkeltünk a földről és sikerült menedéket találni előlük a járdán. Este volt már. Mindenki megbámulta a fura öltözetünket.
-Te meg mégis mi a fenét csinálsz itt? – nézett döbbenten rám a lány.
-Nem ismered ezt a helyet, szóval úgy gondoltam segítek eligazodni – mosolyogtam.
-Ó Alexis! Leiftan már biztosan elindult utánad! – csapott a homlokára.
-Ahogyan én is – megfordultunk a számomra ismerős hang irányába. Reyla volt a hang hordozója és igazán meglepett a jelenléte. Főleg a kijelentése.
-Utánam? – kérdeztem.
-Igen. Nem volt nehéz megtalálni. A képességeink miatt van valami kapocs közöttünk és érzem a jelenléted. Most távolinak tűnt nagyon és akkor tudtam miért. Nem akartam, hogy veszélybe kerülj.
-É...értem.
-Gondolom nem akartok itt ácsorogni. Gyertek velem! Elindultunk utána, mert tudtam, hogy Janet néniékhez nem mehetünk. Túl veszélyes lenne. Egy háznál álltunk meg. Reyla intett, hogy kövessük. Beérve feloltotta a lámpákat. Egy hatalmas nappaliba léptünk, nagy ház volt.
-Ez meg kinek az otthona? -érdeklődött Keati. -Olyan fura itt minden!
-Az enyém és most már a tietek. Majd hozzá szoksz! Itt sok minden van, ami a mi világunkban nincs! – mosolygott kedvesen Reyla a lányra.
-Remek! – forgatta szemeit. Leültünk a kanapéra, amikor segítőkész háztulajdonosunk egy papírral és tollal csatlakozott. Ráfirkantott valamit, aztán a tenyerében lángra kapott és eltűnt a papír.
-Mi volt ez? – csodálkoztam.
-Üzenetet küldtem Leiftannak, hogy hol talál rád.
-Ez feltétlenül szükséges volt? – haraptam az ajkamba.
-Igen az volt! Gyere csak velem kisasszony! – jelent meg az ajtóban, aztán megfogta a karomat és finoman magával húzott a fürdőszobába.
-Mégis mit képzeltél? Van róla fogalmad mit tettél? Ráadásul nekem kell vigyáznom rád!
-Sajnálom. Nem akartam problémát okozni neked Leiftan! Csakhogy nem hagyom magára a barátnőmet! Most pedig, ha nem haragszol... – indultam volna ki, csakhogy visszarántott. Egész közel kerültem hozzá, elakadt a lélegzetem. Felnéztem a zöld szempárba, ami nem haragot, csalódottságot vagy dühöt sugárzott felém, hanem valami egészen mást. A fiú két keze közé vette az arcomat és homlokát gyengéden az enyémnek támasztotta. Forróság árasztotta el a testem és úgy éreztem a szívem kiakar szakadni a mellkasomból.
-Én... aggódtam érted – mondta rekedt hangon. Megérintettem az arcát és ő rám emelte tekintetét, majd lágy csókot lehelt az ajkaimra. A szája meleg, puha és finom volt. Egyre forróbb lett a csókunk és tudtam, ha most nem fogná át testemet a karja biztosan összeesnék. Hihetetlen volt a csókja. Mesés.
